Bemutatkozás

Örülünk, hogy rátaláltál a honlapunkra!


A  Melodyland nevet  a zenekarunk  2005 májusa  óta viseli. A csapatunk 3 főből áll - Turcsány Tamás billentyű, ének, vokál,  Pitz Róbert gitár, ének, vokál és a teljes hangzás érdekében egy énekes hölgy -Turcsány- Szabó Elza, ének, percussion, vokál. Így mind a férfi számokat, mind a női számokat akár többszólamú vokál kísérettel tudjuk előadni.

Mi -fiúk, több  mint 20 éve zenélünk együtt. Az eltelt idő alatt sok zenei területen szereztünk gyakorlatot, dolgoztunk külföldön , (megjelent két önálló kiadású rockzenei CD-is.) Hisszük, hogy  egy jó lakodalmat, bálat, céges rendezvényt  nem a lakodalmas zene mennyisége, hanem az eljátszott számok helyes és jó összeválogatása, az eljátszás módja, minősége és élvezhetősége dönti el. A vendégekkel való kommunikációra is nagy hangsúlyt fektetünk.
Próbáld ki, legyél Te is időutazó, a 70-80-90-es évek magyar és külföldi slágereivel.
Hallgasd  meg  DEMO -nkat, olvasd el repertoár listánkat és vedd fel a kapcsolatot velünk.

 

t_tamas

Turcsány Tamás - billentyű, ének, vokál

10 éves koromtól 3 évig a dobnak szenteltem a figyelmet,majd 13 évesen kezdtem billentyűzni, és 15 évesen kezdtem el játszani a Konvoj rockzenekarban. A vendéglátzással 19 éves koromtól foglalkozom, első zenekarom Moonlight Singers Band név alatt futott, velük megjártuk a Balatont, Norvégiát ,és Bács-Kiskun megye legismertebb zenés-szórakozó helyeit, főállású zenészként. Megnősültem, született 3 gyönyörű fiam, akik az apjuk nyomdokait követve bontogatják a zenében szárnyaikat. Közben a 4 tagú Moonlight Singers Bandből a dobos kiválása után a 3 tagú Top-Joy Band lett,ezzel az együttessel voltunk Belgiumban, majd itthon áttértünk a rendezvény és buli zenére. Összeismerkedtünk Posztobányi Lacival, az ő kérésének eleget téve immár csak Top-Joyként, dobossal kiegészülve kiadtunk két önálló rockzenei CD-t,”Egy érzés”,ill.”Szervusz hazám” címmel. Szerepeltünk több fesztiválon, és regionális televíziókban is.

A lemezek után abbahagytuk a vendéglátó zenélést egy időre,és újból rock-zenével foglalkoztunk,több formációban játszottuk a nagy rock-legendák számait clubokban, fesztiválokon. Emellett egy hangosítással foglalkozó cégben voltam hangtechnikus.Ekkor ismerkedtem meg Elzivel, a jelenlegi feleségemmel és énekesnőnkel, és így visszatértünk újból a vendéglátózáshoz, immár Ta-Liz-Mán duóként Ezzel a formációval 2 évet a Balatonon játszottunk, és 2004-ben csatlakozott hozzánk ismét Robi ,akivel már a Konvojban és a Top-Joyban is végig együtt zenéltünk, és azóta ez a trió felállás a Melodyland.

 

t_elza

Turcsány Elza - ének, vokál, percussion

Énektehetségemre már általános iskolában felfigyeltek tanáraim,ennek köszönhetően az iskolai rendezvények állandó szereplője lettem.A 70-80-as évek zenéje volt rám legnagyobb hatással,példaképem Cserháti Zsuzsa.17 évesen egy iskolai szalagavatóra készítettem el első demófelvételemet.

Kiskőrösön egy magánstúdióban (köszi Patyus), hallott meg Tomi, a férjem és zenekarunk billentyűse. Ő lett a mentorom, segítségével összeismerkedtem a Coco Bongo formációval, amihez csatlakozva németországi szerződést ajánlottak, de maradtam kicsiny hazánk közönségénél.

Próbálgattam ebben az időben a szárnyaimat egy kiskőrösi amatőr rockot játszó zenekarban, de végül is Tomi és az akkori Top-Joy mellett kötöttem ki.2002-ben a Balatonon, mint Ta-Liz-Mán duó. Hivatásos zenészként dolgoztunk, ekkor ismertem meg a vendéglátózás alapjait. A Balatonon kezdtünk el felkéréseket kapni az állandó fellépések mellett, és erre alapozva 2004-ben úgy döntöttünk immár Robival kiegészülve, hogy a Melodyland együttesként rendezvények, lakodalmak, fesztiválok résztvevői leszünk. Időközben 2004-ben Tomival össze is házasodtunk.

 

pitz_robi

Pitz Róbert - gitár, ének, vokál

Kisgyerek korom óta állandó kapcsolatban vagyok a zenével édesapámnak hatalmas lemezgyűjteménye van. 10 éves korom körül megkaptam első gitáromat és a lemezjátszó mellett elkezdtem gyakorolni.

A közép-iskolás évek alatt több rock zenekarban játszottam. A Konvoj-ban játszottunk először együtt Turcsány Tamással és Valkai Attilával. A Konvoj feloszlása után még 2-3 rock formációban szerepeltem, azután 1990 körül újra megkeresett Attila és Tamás és beszálltam a Top-Joy zenekarba, velük kezdtem el ” vendéglátózni”. Rendezvényeken, discokban játszottunk élő zenét. 1995-ben Posztobányi László csatlakozott a zenekarhoz, és elkészítettük az első rock lemezünket Egy érzés címmel, majd ’96 –ban a másodikat aminek Szervusz hazám volt a címe.

A Top-Joy után néhány évet kihagytam az aktív zenélésből, majd ismét különböző rockzenekarokban játszottam. 2004-ben Tamás és Elza már együtt zenéltek és megkértek, hogy segítsem ki őket egy rendezvényen ahol gitáros is kellene, azóta együtt vagyunk a Melodyland zenekarban.